Hagyományos íz
Egy gluténérzékeny ÉLETTECHNIKÁI
1. fejezet
Tíz év alatt pontosan megtanultam, hogyan tartsam a diétát és éljek jól egyúttal. Vagy hogy hogyan lássam el a családomat is úgy, hogy közben ne szennyezzem be a saját ennivalómat gluténnel.
Légyszi ne gluténeskedj!
Erre például, alkottunk otthon egy saját kifejezést:
„Légyszi ne gluténeskedj!”
Ez azt jelenti, hogy a közös asztalnál, én ott ülök, ahol a többiek által használt gluténes élelmiszerek nem keresztezik az asztalon, a levegőben, sehol sem, az én tányéromat, evőeszközömet, ennivalómat.
Kedves és alkalmazkodó családom, egymást okítva, tanulták meg, hogy az egymásnak nyújtott kenyér, kifli, tészta, süti soha nem érhet hozzá, hullhat rá, az általam használt bármihez, bármire és ha ezt a szabályt nem tartják be, Anya bizony begörcsöl és egy hétig, a hasán jéggel közlekedik- amennyiben még bír közlekedni.
Ezt praktikus megvalósítani otthon neked is, és egyáltalán nem lehetetlen. Persze kell a környezeted együttműködése. Jó hír viszont, hogy nálunk tíz év alatt olyan magas szintre jutott ez a gyakorlat, hogy a tágabb, baráti környezetem is betartja. Évek óta nem történt otthon ételszennyeződésből adódó „anya-kiesés”.







